Papp László olimpiai és európa-bajnok ökölvívó Budapesten született 1926. március 25-én.
Magyarország, és a világ egyik leghíresebb ökölvívója. Mindmáig az ökölvívás legnagyobbjai közt tartják számon, Joe Louis, a Barna Bombázó, Muhammad Ali (Cassius Clay) és Iron Mike Tyson társaságában, jóllehet nem volt sem fekete bőrű, sem amerikai, sem nehézsúlyú, és profi pályafutását sem sikerült világbajnoki címmel megkoronáznia: az Európa-bajnoki övig jutott. Máig nem pontosan tisztázott politikai okokból nem engedték megküzdeni a világbajnokságért. Profiként 1957-től 29 találkozót vívott, ebből huszonhetet megnyert és kettő döntetlennel zárult, azaz veretlen maradt.
A család, többszöri költözés után, 1932-ben Angyalföldön állapodott meg.
Édesapja azt szerette volna, ha Laciból focista vagy bokszoló válik, mire felnő. Mivel akkoriban a fiatal gyerekek kedvenc időtöltése volt a foci a közeli grundon, Laci elég hamar megkedvelte a sportágat. Az iskola elvégzése után a MOM-ba ment dolgozni, és az ottani focicsapatnak is a tagja lett. 1942-ben megalakult a MOM ökölvívó szakosztálya, és Laci egyik csapattársával, Krebsszel elkezdett lejárni az ökölvívóedzésekre. Az első alkalomra ő maga így emlékszik vissza:
"Abban az időben más volt a szemlélet, mint ma. Azt mondták: ha lejön a gyerek, meg kell verni. Ha visszajön, jó bokszoló lesz. Ha nem, nem kár érte. Kaptam én is három akkora pofont, mint a télikabát. Lerongyolódott az etetőm, mint a parasztgatya. A levest csak szalmaszállal tudtam enni, mert a kanalat nem tudtam bevenni az etetőmbe. Eszem ágában sem volt visszamenni. Maradt a foci."
Aztán mégis megkedvelte a bokszot, és így ottragadt. Már ekkor feltűnt, hogy kitűnő reflexei vannak, és jó az ütemérzéke, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy valakiből jó ökölvívó legyen. 1945 körül a Budapesti Vasutasokhoz került Sulkó Béla keze alá. Édesanyja nem örült annak, hogy a foci helyett az ökölvívást választotta, mindig azt mondta neki:
"Édes fiam, ha pofon kell, csak szólj, adok én neked minden este lefekvés előtt!" Élete első amatőr meccsét itthon Bicsák Gyula, a csepeliek kitűnő öklözője ellen vívta. A versenyre Bicsák ellenfele nem jött el, és megkérdezték Lacit, hogy lenne-e kedve bokszolni a csepeli fiú ellen. Az ifjú Papp Laci végül kötélnek állt, és ellenfelét mindenki meglepetésére alaposan elverte. A mérkőzés után többen is összesúgtak: "Ki ez a Papp? Még soha nem láttuk." Négy nappal a győzelem után már a válogatott színeiben bokszolt a Sportcsarnokban, az osztrákok elleni csapatversenyen. Ellenfelét, az osztrák Nesladeket már az első menetben háromszor a padlóra küldte, majd a következőben ismét kétszer, mire az osztrák feladta az egyoldalú küzdelmet. A tömeg óriási üdvrivalgással ünnepelte a 19 éves fiút.
A felszabadulás után az ökölvívó mérkőzéseknek valami egészen rendkívüli hangulatuk volt. A csapatbajnokságokon a verekedés már kint elkezdődött. A jegyekért pedig egy-egy szombat vagy vasárnap hajnaltól álltak a sorok. Néha több mint másfélszer annyi ember volt a csarnokban, mint ahány férőhely volt, mert mindenféle trükkökkel belógtak az emberek.
1946-ban megnyerte a magyar középsúlyú címet.
Ezután egy barátjával Pozsonyba szöktek, és a csehszlovák csapat színeiben versenyeztek egy darabig, de két mérkőzésen is vereséget szenvedett, majd rövid idő múlva édesanyja kérésére újból hazatért, és itthon folytatta, amit előtte abbahagyott. Azokban az időkben Papp Laci középsúlyban, kisnehézsúlyban és nehézsúlyban is vívott mérkőzéseket, főleg a csapatbajnokságokon, attól függően, hogy a csapat érdeke hogy kívánta meg. Az első szép amatőr sikerek után elérkezett az első fontos állomás Papp Laci életében, az 1948-as londoni olimpia. Ekkor már Ádler Zsigmond volt az edzője.
Első ellenfele a finn Valle Resko volt. Az első menetben mindketten óvatosan kezdtek, de a második menetben aztán egymásnak estek, és egy ütésváltás alkalmával a finn öklözőt egy pontos balhorog állcsúcson találta, mire az elterült. A végeredmény: kiütés a második menetben. A luxemburgi Welter már az első menetben elvérzett a magyar fiú ellen. A harmadik áldozat a belga Cavignac volt. Ő se élte túl az első menetet. Egy pontos jobbhorog után úgy elterült, hogy a bíró számolás nélkül kihirdette a győztest. Az elődöntőben az olasz Fontana volt az ellenfél, aki korábbról már jól ismerte Lacit, ezért óvatosan és védekezve bokszolt végig, így ő megúszta kiütés nélkül a találkozót, azonban a győzelemhez egy pillanatig sem férhetett kétség.
London, 1948
Jött a döntő a hazaiak favoritja, John Wright ellen. A kiütés itt is elmaradt, mert az angol fiú nagyon jól bírta az ütést, de egyhangú pontozással győzött Papp László, és ezzel megszerezte élete első olimpiai aranyérmét. Egy érdekesség, hogy a döntő előtti napon valaki azt a hírt terjesztette el, hogy Wright lesérült, és a döntőre nem tud kiállni. Szerencsére azonban bajnokunk fülébe nem jutott el a hír, ezért semmi nem zavarta meg a felkészülését és a nyugalmát. Londonban egyébként még Csík Tibor is szerzett a magyaroknak egy aranyérmet harmatsúlyban. 1949-ben aztán sikerült az osloi Európa-bajnokságot megnyernie középsúlyban, így megvolt az első Európa-bajnoki cím is az olimpiai érem mellé. Ugyanebben az évben megnyerte a főiskolai világbajnokságot is. 1951-ben újabb európa-bajnoki cím, és újra megnyerte a főiskolai világbajnokságot. Az Európa-bajnokságon egyébként a második mérkőzésen vállperec-repedést szenvedett, de ennek ellenére még két mérkőzést magabiztosan megnyert. A második 1952-ben jött a helsinki olimpia. Az olimpia előtt édesanyja azt mondta Lacinak: "Kisfiam, aztán, ha összekerülsz egy ilyen fekete sráccal, inkább hagyd ott az egészet. Nem kell az nekünk, hogy megverjen egy ilyen fekete ember." Laci ellenfele mindjárt az elején a színesbőrű amerikai Webb volt, aki már egy megkötött profi szerződéssel a zsebében jött el az olimpiára. Webb valamivel magasabb volt, mint Laci, és teljesen biztos volt a győzelmében. A mérkőzés elején, már a kézfogásnál, az amerikai kézfogás helyett egyből egy ütéssel kezdett, ami megadta a meccs alaphangulatát. Webb többször is rálépett Laci lábára, amitől a magyar begurult, és nekiesett az amerikai fiúnak. Papp Laci a mérkőzésre így emlékszik vissza:
"...S megszólal az első menetet jelző gongütés. Illedelmesen megyek, nyújtom a kezem, s egy ilyen csúzli szájú izé...jött és bumm... már ütött is, épp, hogy elhúztam a fejemet. Elöntötte a vér az agyamat, olyan pipás lettem, még azt mondják, hogy ezek rendes gyerekek. Hát én aztán ütöttem-vágtam, azt hiszem, még a sípcsontjára is ütöttem... Persze, nem volt helyes, tudom, mert mérgesen nem lehet még verekedni sem. Az első menetben kétszer rálépett a lábamra. Mikor aztán harmadszor is rálépett s elvesztettem az egyensúlyt, mondom, biztos, ami biztos, leteszem a bőröndöt a padlóra, nehogy valami rumli legyen itt véletlenül és bevágjon egyet az ipse. Leültem hát, és mondom megnézem, miért lépked ez a lábomra. Hát komolyan, akkora lába volt, mint egy hegedűtok. Ha nem volt nyolcvanas lúdtalpa, akármi legyek. Mondom, megállj, én se a falvédőről léptem le, felálltam, s a bíró jelt adott a folytatásra. Leeresztett kézzel álltam, s láttam, a srácnak kitágulnak a pupillái. Na, most agyoncsaplak - gondolta - csücsörített egyet, és ütött egy jobbkezest. Én félreléptem, és bal kézzel állon vágtam a verebet. S pont akkor lett vége az első menetnek. A szünetben megyek a helyemre, az Ádler fogad a sarokban, és azt mondja :
- Te jó isten, mit csinálsz, hát ilyen marhaságot, kihúzod a gyufát!
- Ide figyeljen, Ádler - válaszoltam -, mesélni én is tudok, nem tudom, mit szólt volna, ha az ember nyújtja a kezét, és rögtön pofon akarják csapni. Naná, nem elkapja a fejét.
Azzal együtt igaza volt neki. A 2. menetben megnyugodtam, alaposabban mentem előre, rávertem a gyomrára. Nem tudom, ismerik-e azt az érzést, amikor az embert gyomron verik, borzalmasan kellemetlen, a levegő se be, se ki, a szeme jön ki, mint a csigabigának... Borzalmasan kellemetlen! S akkor lekapta a kezét a srác, én pedig állon vágtam bal kézzel, jobb kézzel. Én olyan fáradt voltam, hogy nem igaz, de elfogott a röhögés. Fekete volt a srác, mint a korom, és a fehér szemgolyója forgott, mint a rétestészta. És akkor kiszámolták az ipsét... amikor valahogy felkelt, odamentem és mondtam:
- Gyere kiskomám -, s segítettem a helyére."
Helsinki, 1952
Webb után Chase-t úgy kiütötte, hogy ülve számolták ki, majd a bolgár Szpaszov és az argentin Herrera sem állíthatta meg. A döntőben az ellenfele Van Schalkwyk volt Dél-Afrikából. Az első két menet még viszonylag kiegyenlített volt, bár már ekkor is a magyar versenyző vezetett, de az utolsó 3 percben a dél-afrikai többször is megroggyant a kemény ütésektől, és rá is számoltak, így nem volt kétséges, hogy ki nyerte a mérkőzést.
Az olimpia után kicsit belefásult a bunyóba. A varsói EB-re mestere nélkül utazott ki, és ki is kapott Tyisintől, akit pedig korábban már kétszer is simán legyőzött. 1955-ben az akkori sportvezetés nem akarta kiengedni Ádler Zsigát, az edzőjét, és ezért Papp Laci se ment ki az Európa-bajnokságra. Az olimpia előtt kiutaztak a Varsó Kupára. Papp Lacit két nappal a mérkőzés előtt értesítették, hogy mennie kell. Egészségi állapota nem volt épp a legjobb, de vállalta az utazást. A lengyel Pietrzykowski ellen mérkőzött. Az első menetben még elkapta a lengyel srácot, akire rá kellett számolni, de a bíró helytelenül tiltott ütés miatt megintette Lacit, akit ez a döntés teljesen megzavart. Amúgy se volt kirobbanó formában, sőt épp egy tüdőgyulladásból volt kilábalófélben, ráadásul 5 kilóval könnyebb is volt a szokásos versenysúlyánál. A következő menetben egy hatalmas horogtól, ami állon találta, életében először rá kellett számolni a kétszeres olimpiai bajnokra. A számolás után sem tisztult ki, és a következő sorozás után a bíró technikai KO-t hirdetett ki, és leállította a mérkőzést. A bajnok fegyelmezetten fogadta a döntést, és gratulált a győztesnek. A harmadik 1956-ban következett a melbourne-i olimpia. Az argentin Saenz legyőzése után jött a mumus, a lengyel Pietrzykowsky. Ezen a mérkőzésen azonban már egy teljesen más Papp Lacival kellett megmérkőznie a lengyel ökölvívónak. Laci remek formában volt, és a mérkőzés elejétől kezdve irányította a meccset. Már az első menetben egy remek kombináció után elkapta a lengyelt, akire rá kellett számolni, és csak 8 után tudta folytatni a küzdelmet. A második menetben megint számolni kellett a lengyelre. Az utolsó menetben a lengyel srác nagyon beleerősített, de már nem tudta megfordítani az állást, és Pap Laci megnyerte az elődöntőt, ezzel a döntőbe került. A mérkőzés végén a lengyel nagyon sportszerűen odasietett Lacihoz, és még a bírói döntés megszületése előtt magasba emelte a kétszeres bajnok kezét, jelezve ezzel is, hogy ki volt a jobb. Pietrzykowski véleménye Papp Laciról:
"Papp minden bizonnyal a legjobb bokszoló azok közül, akiket valaha is láttam, és akikkel alkalmam volt az erőmet összemérni. Alacsony, izmos -, hódító kis fekete bajusszal, jellegzetesen magyaros jelenség. Azt hihetnénk, hogy alacsony termete bizonyos előnyt jelent ellenfeleinek. Papp azonban annyira ruganyos volt, reflexe olyan páratlanul gyors, hogy szinte láthatatlan fejmozdulattal is elkerülte az erős csapásokat. Eleinte úgy tűnt, hogy egész fedetlen, és bármikor eltalálható. Szó sincs róla. Pappot eltalálni nagy művészet volt. Ahogy most, bizonyos idő távlatából visszaemlékszem rá, meg kell állapítanom, hogy ő az az ökölvívó, akinek egyetlen hibája se volt, jobb és bal kezével egyaránt hihetetlenül erőseket ütött. Mindezt tetézte ütéseinek szokatlan gyorsasága. Azok, akik a magyar bajnok ellen valaha is a szorítóba léptek, egyöntetűen állítják, hogy nem is ököllel, hanem kalapáccsal üt. Ilyen ellenféllel szemben semmiféle előre kiagyalt taktika nem lehet sikeres. A küzdelem bármely pillanatban Papp ellenfelének kiszámolásával végződhet."
Melbourne, 1956
Pietrzykowski egyébként elég peches volt az olimpiákkal kapcsolatban: Melbourne-ben nagyváltósúlyban Papp Laci, míg Rómában kisnehézsúlyban Cassius Clay - vagy ahogy jobban ismerik: Muhamad Ali - akadályozták meg abban, hogy elnyerje az olimpiai aranymedált. A magyar bunyóst már csak egy mérkőzés választotta el a harmadik olimpiai aranyéremtől. A döntőben az ellenfele a fiatal amerikai Jose Torres volt, aki fölényesen verte korábbi ellenfeleit. Torres addig negyvenegy amatőr meccset vívott, és mindet megnyerte. Az olimpiára is már egy profi szerződéssel a zsebében utazott ki. Később profiként kisnehézsúlyban világbajnok is lett. Azonban Papp Lacitól szemmel láthatóan kicsit tartott, és a mérkőzés alatt sokszor menekült kettős fedezékbe. Az első menetben kapott egyet Laci balhorgai közül, amitől megtántorodott, és a menet végéig már csak arra ügyelt, nehogy bekapjon még egyet. A második menetben pedig testre kapott egy kemény ütést, amitől megroggyant, és bár a bíró nem számolt rá, a mérkőzés további felében már javarészt csak védekezett, így Laci mondhatni simán megnyerte a harmadik olimpiai aranyérmét is. Profi karrier Még alig vette át az aranyérmet, máris elárasztották különböző profi szerződésekkel, de Laci nem akart kint maradni, inkább hazajött. Itthon azután az akkori sportvezetéstől megkapta a szükséges engedélyeket, és 31 évesen elkezdhette profi karrierjét. Ádler Zsigával kiutaztak Hamburgba, és megpróbáltak leszerződni egy ismertebb menedzserhez. Kezdetben elég rosszul mentek a dolgok. Lacinak honvágya volt, és az edzések se mentek valami jól, ráadásul az első menedzsere nem látott benne fantáziát, és így nem erőltette meg magát a meccsek szervezésében. Így ment ez egy darabig, mikor nagy nehezen összehoztak neki egy mérkőzést Franciaországban az akkori francia középsúlyú bajnok Anewy ellen. A meccs érdekessége, hogy a találkozón kint volt Jean Paul Belmondo is, aki nagyon nagy tisztelője volt Lacinak. A 3. menetbeni kiütésről a France Soir így írt:
"Pappnak dinamit van az öklében. Válla olyan, mint egy bútorszállító munkásé. Hatalmas felsőteste egész súlyával üt, azzal a felsőtesttel, amely úgy mozog csípője körül, mintha golyóscsapágyon forogna. Ez a centrifugális forgás a titka Papp ütőerejének. Az ütés erejét növeli vállának rugalmassága. Stílusa nem elsőrangú: guggolva bokszol, de ez ideális számára. Lehetővé teszi, hogy erősítse ütését, amely úgy érkezik, mint a villámcsapás. Balhorga rövid, de kedvenc, jobboldali ütése olyan, mint egy összetett lengő ütés."
Ez volt az ötödik profi mérkőzése. Ekkor ismerkedtek meg Max Stadtlanderrel, aki később menedzsere lett Lacinak.
Ádler Zsiga és dr. Balogh János biztatására ekkor kezdett edzés gyanánt fát vágni. Így mesél erről a háromszoros olimpiai bajnokunk:
"Ahogy a ringben teljesen laza és könnyed alapállás jellemzi a jó ökölvívó mozgását, ugyanez történik akkor is, amikor az ember a fejszét a fába vágja. A testsúly mindkét esetben a két talpon oszlik meg, s csak akkor megy át az egyik lábról a másikra, amikor ütésre lendül az ökölvívó keze, illetve a favágó karja. A favágás megmozgatja a négyfejű combizomtól felfelé a test legfontosabb izmait. Eltünteti a hasat, és úgy neveli a mell- és deltaizmokat, mint mások a retket."
Ezt követően jött két 10 menetes pontozásos győzelem Drille és a Vasfejűnek becézett Jean Roullet ellen. Drille ötször volt a padlón, de ennek ellenére felállt, és kibírta a mérkőzés végéig. Ez után a mérkőzés után azt írták róla az Equipe-ben: "Papp horogütései mindig célba találnak."
Ennek a titkáról így vélekedik Laci:
"Helsinki után, az edzéseken begyakoroltam egy ütéskombinációt: sorozás után bal horog, vagy sorozás után jobb horog. Aztán behunyt szemmel is ott fejeztem be, ahol kellett. Ez az, ami a mai gyerekeknek unalmas... Kezdő koromban azt hittem, mindent tudok. Szerencsére hamar rájöttem, hogy semmit se... Gyakran előfordult, hogy nem ütőfelülettel találtam. Ilyenkor jött a zsákolás. Nem egyszer, nem százszor, milliószor. Akkor érkeztem az edzésekre, amikor még senki se volt ott, s akkor távoztam, amikor már mindenki hazament. Hivatásos versenyző koromban a legegyszerűbb gyakorlatokat is elővettem."
a ringben, edzőjével
A Drille elleni meccsen megsérült a bal keze, ezért a Vasfejű ellen szinte csak jobbal dolgozott, ballal inkább csak szurkált. A mérkőzést azonban így is minden gond nélkül megnyerte. Roulette szeme az 5. menetben fel is szakadt, de ennek ellenére kibírta a mérkőzés végéig.
Majd jött egy döntetlen Germinal Ballarin ellen. Ezen a mérkőzésen eltörött Laci keze. A mérkőzés elején a magyar öklöző volt fölényben, de a törött kéz később nagyon hátráltatta, és a mérkőzés vége felé Ballarin tett szert némi fölényre, bár a kilencedik menetben kis híján kiütötte őt Laci.
1959-ben már ő volt a hivatalos kihívója az Európa-bajnoknak, de előbb a Ballarin, majd a Lou Perry elleni sérülése miatt nem jöhetett létre a találkozó (Perry ellen ismét eltört a keze). Időközben többször is legyőzte azt a Peter Müllert, aki megverte Joey Giardello-t - akivel később Lacinak a világbajnoki címért kellett volna mérkőznie. Müller egyébként az akkori nagyágyúk: Fullmer és Basilio ellen is bokszolt, és csak pontozással maradt alul kemény mérkőzéseken. Az első találkozó a nyolcadik menetben ért véget TKO-val Laci javára. Már előre lebeszélték, hogy akárki nyer, egy hónap múlva mindenképpen megszerveznek egy visszavágót. Azonban a visszavágón már a negyedik menetben kiütötte a magyar öklöző Müllert.
1962-ben vívta talán profi pályafutásának legnehezebb mérkőzését a magyar bokszoló. Az ellenfél az a Ralf "Tiger" Jones volt, aki nem kisebb nevekkel, mint Kid Gavilan, Olson, Pender, Fullmer és Sugar Ray Robinson mérkőzött korábban. Bár a mérkőzés elején az amerikai kétszer is padlóra került, de mindkétszer felállt, és végül kitartott a tizedik menetig. Óriási csata volt, de Laci minden erejét bedobva megnyerte a mérkőzést. Ezután 1962-ben a dán Chris Christiansen ellen technikai KO-val győzött, és megszerezte az Európa-bajnoki címet. Ezután címvédések következtek, de beugrott egy-két nem címmérkőzés is. Ezek egyikéről igy mesél kiváló öklözőnk:
"Az ellenfél az amerikai köcsögfejű Randy Sandy volt, de én csak Randa Sandának hívtam. Rafinált vagabund. Tíz menetet bokszoltam vele. 190 centi magas volt, és akkora gatyában jelent meg a ringben, hogy nekünk függönynek elég lett volna. Egyszerre ütöttünk. Ő jobbkezest, én jobbal keresztülvágtam. Én voltam a gyorsabb. Négykézlábra ereszkedett. Elég siker volt az ipse. Ügyesen távol tartott magától. Amikor közel kerültem hozzá, megfogta mindkét kezemet. Milyen rumlija lett volna, ha van még egy kezem. Úgy termeltem, mintha darabbérben dolgoznék. Nyomtam, mint süket a csengőt. Amikor vége volt a tíz menetnek, be volt gerjedve a pali. De rendes volt, elkísért a sarokba, és rávert egyet a déli pólusomra. Fantasztikus diója volt, dehát ez nem szépségverseny."
A címét összesen hatszor megvédte, majd a világbajnoki címmérkőzés közelében 1964-ben az akkori sportvezetés visszavonta az engedélyét, és nem tudott kiállni a mérkőzésre.
Profi mérlege: 27-0-2 (16 KO)
1965 után hosszú éveken át edzősködött - eleinte a Honvédban , majd később ő lett az ökölvívó válogatott szövetségi kapitánya -, és olyan ökölvívók sikerei fűződnek a nevéhez, mint, Orbán, Kajdi, Badari, Gedó vagy Kovács István.
1991-ben a 65-ik születésnapja alkalmából a WBC egy világbajnoki övvel lepte meg az idős bajnokot ezzel is elismerve tehetségét, majd 2001-ben 75. születésnapja alkalmából beválasztották a Boksz Hírességei közé is.
Papp László, akit akkor már az egész világ Papp Lacinak hívott, edző lett.
A Papp - Adler duó egész más edzésmódszert vezetett be. Először is személyre szabott versenyeztetést és kemény edzésmunkát. Továbbá a magánéletben is sportemberhez méltó magatartást követeltek azoktól, akik a magyar színeket képviselni akarták a világban.
Ettől kezdve megtiszteltetés volt annak, aki válogatott lehetett.
Papp László vezetésével a Magyar Ökölvívó Válogatott olimpiai és világbajnoki aranyérmet, két olimpiai ezüstérmet és több olimpiai és világbajnoki bronzérmet szerzett.
Számos Európa-bajnoki első, második és harmadik helyet szereztek a magyar ökölvívók.
Fantasztikus sportteljesítménye mellett mindig közvetlen maradt az emberekhez, nem szállt a fejébe a dicsőség, és egyedülálló módon tudta kifejezni magát. Mikor mérkőzéseiről mesélt, az élményszámba ment. Sajnos idősebb korában megtámadta a Parkinson-kór - melynek súlyosabb válfajában Muhamad Ali is szenved -, ám mikor arról faggatták, hogy milyen az egészségi állapota, azt mondta:
"Kitűnő!" És mikor megkérdezték, hogy megy-e még neki a balos, akkor csak annyit mondott: "Megy, mint a huzat."
Papp László 1992-ben nyugdíjba ment. Utána saját boksziskolát nyitott, amit sajnos anyagi támogatás hiányában be kellett zárni. Utána néhány egyesületnél segített, végül 1996-ban betegsége miatt abba kellett hagynia edzői tevékenységet.
2003. október 16-án hunyt el Budapesten. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.
(Szövegforrás: boksz.network- Horváth T. Zoltán; sajtóhírek - összeállítottam: 2009.03.25-én)
Papp László a politika áldozata - cikk ITT!
Papp László emlékoldal IDEkattintva megtekinthető!
Utolsó kommentek
Táncsics Mihály és a sajtószabadság
Táncsics Mihály és a sajtószabadság
Táncsics Mihály és a sajtószabadság
Táncsics Mihály és a sajtószabadság
Táncsics Mihály és a sajtószabadság